A BETEGEK KENETÉNEK KÖZÖSSÉGI KISZOLGÁLTATÁSA

 

Nagyböjtben a KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁG PÉNTEKEN 3/4 5 ÓRAKOR KEZDŐDIK. A Szalézi Család és a plébániai csoportok tagjait várjuk: legközelebb a plébániánkon élő és templomunkba járó idős testvéreinkért ajánljuk fel a keresztutat. Örömmel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy T. Takács Tibor elkészítette az új keresztúti stációkat, mely megtekinthető a templom szentélyében. A stációk e héten kerülnek felhelyezésre. Az új keresztút ünnepélyes megáldása március 20-án a délután fél 5 órakor kezdődő keresztút keretében lesz, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. Az egyes stációkat már nagyrészt örökbe fogadták, vagyis felajánlották az elkészülés összegét, melyet ezúton is hálásan köszönünk meg.

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy MÁRCIUS 7-ÉN, SZOMBATON 14.30-TÓL BŰNBÁNATI KÖZÖSSÉGI NAPOT szervezünk a Szent Kvirin Plébánia és Oratórium közössége számára, melyre Petőfi-telep és Újperint hívő közösségeit is szeretettel várjuk a szalézi színház és oratórium (Szombathely Táncsics M. u. 44-46.) épületeibe. – 14.30-ra a gyermekeket az oratórium épületébe várjuk ráhangoló játékokkal, míg a felnőttek számára 14.30-tól csöndes szentségimádással kezdjük a rendház földszinti kápolnájában. – 15.30-tól a színház termében közös zenés szentségimádással folytatjuk, majd szeretetvendégség következik. Ezután az udvaron sétáló rózsafüzért mondunk, végül 17.30-kor szintén a színház (Don Bosco Művelődési Otthon) termében ünnepeljük a közös szombat esti szentmisét. – Így tehát március 7-én, szombaton az esti szentmise 17.30-kor kivételesen nem a Szent Kvirin templomban, hanem a színházteremben lesz.

A „SZALÉZI CSALÁD VAGY SZŰZANYA PALÁSTJA” – program március 7-hez kötődik. Ez a 2026-os szalézi strennához (jelmondathoz) kapcsolódó közösségi imádságos út jelképe, ami összeköti a bűnbánatot az Eucharisztiával Mária kánai lelkületében. Ezt az imádságos utat foglalja össze az ország különféle pontjairól származó Szalézi Családnak vagy Szűzanyának a palástja. – Fontos részletek: Mindenki, aki részt szeretne venni a „Szalézi Család palástja” – más néven Szűzanya palástja, méltóságteljes, szép programban, az hozzon magával március 7-én, 15-ször 15 centiméteres finom, nem nyúlós textíliát, ebből két darabot kivasalva. Aki össze tudja varrni 3 oldalon, hogy zseb legyen belőle, az nagyon jó, az anyag szélétől egy cm-re kell varrni. Amennyiben valaki nem tud ilyet varrni, akkor csak hozzon két egyforma 15-ször 15 centiméteres textildarabot egy nagyobb nyitott borítékban, benne egy kisebb lezárt borítékban egy név nélküli imaszándékot. A bűnbánati lelki nap keretében is meg lehet írni a név nélküli imaszándékot, ki-ki azt, amit kér a Szűzanyától, amit nem olvasunk föl, nem teszünk közzé, ezért kell borítékba tennie és lezárni. Mindenki csak egy dolgot kérjen. Ezeket a kéréseket összegyűjtjük a textíliákkal együtt, és május 9-én Péliföldszentkeresztre visszük a Szalézi Család Napja alkalmára. Így tehát a kihelyezett kis dobozba május 9-ig gyűjtjük a leveleket és textíliákat.

Szeretettel hívjuk a kedves híveket a Petőfi-telepi JÉZUS SZÍVE TEMPLOMBA, a március 8-án tartandó zarándoklatunkra. 14.15 órakor gyülekező a Székesegyház előtt, majd indul a gyalogos zarándoklat. 17.00 órakor szentmise, utána szeretetvendégség. Főcelebráns: Dr. Székely János püspök atya.

LELKI HÉTVÉGÉRE hívjuk és várjuk a 12-15 év közötti fiatalokat Péliföldszentkeresztre a március 13-15 közötti hétvégén. Kérjük, az érdeklődők jelezzék a sekrestyében részvételi szándékukat.

Elkészült a hívek által korábban javasolt EGYHÁZKÖZSÉGI KÉPVISELŐTESTÜLET ÚJ NÉVSORA, melyet kis lapokon a bejáratnál megtalálunk. Kérjük, hogy a feltüntetett neveKből legfeljebb 10 személyt X-eljünk be, és DOBJUK BE A KIS DOBOZBA!

Pin It on Pinterest

Share This
Szent Kvirin Szalézi Plébánia és Rendház